Szavazás

Milyen stílusu legyen a szerver?

Összes szavazó: 14

Szerző Téma: Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]  (Megtekintve 7646 alkalommal)

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
\"discovery487.png\"
 

A Digital Anvil legújabb űr szimulátorában egy szabadúszó, kalandra vágyó pilótát alakítunk. Rajtunk múlik, hogy a minta-rendőr, címeres kalóz, hírneves fejvadász, vagy éppen jól kereső kereskedő válik-e belőlünk. A szabadság mindenesetre meg van adva, csak ki kell használnunk a lehetőségeket. Mindezt egy hatalmas csillagrendszerben, a Sirius System-ben tehetjük meg. 800 évvel a játék kezdete előtt ide érkezett az az öt hatalmas kolonizáló hajó, mely azóta minden iskolás történelem könyvének borítójáról „mosolyog” vissza ránk. Ez az öt hajó menekítette ki azt a maroknyi túlélőt, mely a Földről és a környező kolóniákról menekülni kényszerült túlélőket repítette egy szebb, új világba. A kolóniákat folyamatosan létrehozó telepesek fejenként 3-4 naprendszerből álló területet tettek magukévá. Az egykori Föld négy hatalmas nemzetének képviselői, az amerikaiak (Liberty), a németek (Reinland), a japánok (Kusari) és az angolok (Bretonia) különálló vezetésű, független birodalmakat hoztak itt létre. Természetesen, mint mondani szokás, a történelem ismétli önmagát. Éppen hogy az emberi faj fel tudott lélegezni a több évszázados földön kívüliekkel vívott háborúból, ellenség híján ismét egymás torkának estek a nációk, és kezd az egykor egységes birodalom belülről szétkuszálódni.[/quote]


A Freelancer előtörténete röviden:

Naprendszerben járunk a Koalíció és a Szövetség között dúl a háború. A Koalíció sorra halmozza a nyertes csatákat a Szövetség szétesőfélben van. Amikor a Koalíció megtalálja a Szövetség utolsó fennmaradt \"helyőrsét\", rajtaütés szerű támadást índit és megpróbál végleg véget vetni a Szövetségnek. Azonban a Szövetséges erők öt \"Alvóhajót\" indít útjára a bolygó felszínéről. Ez a Föld bolygón lévő négy nagy nemzet hajói és a többi nemzet hajója. Ezeket így hívták: \"Bretonia\" (Angol), \"Kusari\" (Kína), \"Rheinland\" (Német), \"Hispania\" (Több nemzet volt ezen a hajón Olasz és Spanyol leginkább), \"Liberty\" (Amerika). A Szövetség utolsó erőit is bevetve megpróbált kitörni a Koalíciós blokádból és elindulni a Szíriusz Szektor felé ahol majd új életet kezdhet. Nagy áron, de a Koalíciós blokádon sikeresen átjutó öt \"Alvóhajó\"(Sleepership) megkezdte az útját a Szíriusz Szektor fele. A Koalíciós erők találtak a Plutó bolygón egy kisebb Szövetségi helyőrséget amit sikeresen el is pusztítottak ám voltak túlélők. Amint a Plutó bolygóról elmenekült túlélők elérték a Koalíciós hajókat egy ismeretlen hajó jelent meg és a két náció nem tudta mi történt és mik vagy kik ezek. Ez volt az első kapcsolatfelvétel más fajjal. (Nem kommunikáltak és mindenáron elakarják pusztítani az emberi fajt. Ez volt a Daam K\'Vosh Birodalom amely évmilliók óta uralja a Galaxist és az anyarendszerük a Szíriusz Szektorban lévő Omicron Major rendszer - A Daam K\'Vosh Birodalomról lejebb olvashatsz.) Az ismeretlen eredetű hajó egy fegyverrel elpusztította a Naprendszert és ezzel végleg kitörölve az emberi fajt a Naprendszerből.

2080 C.E.(Common Era, magyarul a Szíriusz Szektor előtti időt jelöli): Két \"Alvóhajó\" prototípust indított útra a Szövetség, hogy kolonizálja a távoli és nem is oly távoli bolygókat. Ez volt a Gemini és az Orion \"Alvóhajó\". Soha többé nem hallotunk róla. Nincsen semmi információ róla miért tünt el ez a két hatalmas kolonizáló hajó.



Discovery Freelancer mod története egészen napjainkig(822 A.S.)
A négy nagy nemzet \"Alvóhajó\"-i miután megérkeztek a Szíriusz szektorba nyugalomra s békére vágytak. A négy nagy nemzet a letelepedéskor a bolygóinak vagyis az anyabolygónak a Földön az országuk fővárosának nevét adta meg, kivéve a Liberty telepeseket. Így lett hát Bretonia-nak Planet New London, Rheinland-nak Planet New Berlin, Kusari-nak Planet New Tokyo, Liberty-nek Planet Manhattan. A Hispania \"Alvóhajó\" az Omicron peremvidéken megsérült és alkalmatlan volt arra, hogy tovább folytassák útjukat ezért letelepedtek a legközelebbi bolygóra amit elneveztek Planet Malta-nak. Megindultak a városok építése a közeli rendszerek felfedezése és természetesen a technológia fejlesztése. Ez így ment évszázadokig. Ám, ahogy azt az emberi természet diktálta a házak cégei elkezdtek versenyezni majd ebből kialakultak a házak közötti háborúk. A Hispania-i \"Alvóhajó\" nemzeti kitaszítottak voltak ezért az illegális életet választotta több(?) nemzet. Így alakult meg a Corsair Birodalom és az Outcast Náció. 800 A.S. írunk a Nomád faj, amely annó elpusztította a Naprendszert most újra aktivizálta magát és elpusztított egy \"Freeport\"-ot. Itt kezdetét vette a Nomád háború, amely a Dyson gömbben ért véget(részletek lejebb találsz a nomádokról szóló cikkben).  Később mondhatni újra béke s nyugalom honolt ám amiről ez a négy nagy nemzet nem tudott az, hogy egy leigázó hadművelet indul ellenük a Szíriusz Szektor olyan pontjából, amelyet még maga a négy nemzet sem ismert. Ezt a nagy hadműveletet a Gallia(Francia - további információt róluk a Gallia cikkben) nevű nemzet tervezte meg és kezdte el végrehajtani. A Gallia hajók hatalmasak, erősek és szinte \"elpusztíthatatlanok\" voltak. Gallia elkezdte a gyarmatosítást a Szíriusz Szektorban(jelenlegi verzió). Elindult Bretonia fele és megállíthatlan volt rengeteg rendszert igázott le és fedezett fel, ám eközben gyarapította haderejét. Jelenleg a politikailag vitatott Leeds rendszerben vannak és a Planet Leeds-en harcolnak a rendszer elfoglalásáért. Bretonia szövetségese a Liberty nemzet segítségét vette igénybe és azóta is nagy csaták dúlnak ám a Galliai Királyi Haditengerészet kitartó...



Spoiler for Daam K\'Vosh Birodalom és a(z) Slomon K\'Hara Birodalom:
A Daam K\'Vosh Birodalom egy hihetetlenül ősi birodalom, amely 80,000,000 éven át tartott. Hajóik nem mesterségesek építmények hanem szerves élőlények. A Nomád faj telekinetikusan kommunikál. A Slomon K\'Hara faj készítője a Daam K\'Vosh Birodalom volt azzal céllal, hogy olyanra teremtse őket amilyenek ők és sokáig fennmaradjon a Nomád faj. A Nomád faj előszeretettel fertőzte meg az embereket és hajtotta őket saját uralmuk alá. Dyson Gömb egy hatalmas gömb az Omicron Major rendszerben amelyet a azért építettek, hogy éljenek benne. A gömbben egy külön \"világ\" van és persze a városuk.

Dyson Gömbben lévő Nomád anyaváros:


\"1395959798060.png\"
Slomon K\'Hara Birodalom hajói:
Összkép:
\"Nomads.jpg\"
Nomad \"Marduk\" \"Csatahajó\":
\"width=500http://discoverygc.com/wiki/images/4/44/No_battleship.png[/img]
Nomad \"Irra\" \"Cirkáló\":
\"width=500http://discoverygc.com/wiki/images/4/40/No_cruiser.png[/img]
Nomad \"Nammu\" \"Fegyverhajó\":
\"Nammu-s.png\"
Nomad \"The Adad\" \"Bombázó\":
\"width=500http://discoverygc.com/wiki/images/4/43/No_bomber.png[/img]
Nomad \"Sascya\" \"Kivégző\":
\"width=500http://discoverygc.com/wiki/images/thumb/7/79/No_elite.png/748px-No_elite.png[/img]
Nomad \"Labraid\" \"Vadász\":
\"width=500http://discoverygc.com/wiki/images/3/39/No_fighter.png[/img]
Nomad \"Morph\" \"Könnyű vadász\":
\"width=500http://discoverygc.com/wiki/images/3/39/No_fighter.png[/img]
 



Spoiler for Gallia Királyság:
Kevés információt tudunk arról, hogy hogyan alakultak és melyik \"Alvóhajón\" érkeztek, de a Föld bolygón Franciák voltak. A Szíriusz Szektorban a magas technológiájukat a feketekereskedelemnek köszönhetik ugyanis a kereskedők renegeteg új technológiát hoztak be adtak el nekik amiket ők fejlesztettek és ezekből elkezdték építeni a haderejüket.
Gallia Királyság hadereje és logisztikai szállítóhajói:
Összkép:
\"Gallia.jpg\"
A képen egy régi típusa látszik a Galliai csatahajónak ugyanis azóta felszereltek a elejére egy hatalmas és pusztító mozsár ágyut.
Gallia \"Valor\" Csatahajó MkII:
\"Gallicbs.png\"
(Bővítés alatt...)


Discovery Freelancer RP 24/7 - Hivatalos szerver:
Igen jól látjátok RP, itt lehet azt mondani, hogy itt csak komoly emberkék járnak persze azért lehet sokat nevetni és szórakozni, de ha azt akarod és egy csatahajó kapitányt akarsz alakítani(mint én) akkor tökéletes arra, hogy te legyél a világ legmogorvább kapitánya. Nem fognak azért leszólni, mert humorizálsz vagy állandóan \"röhögsz\" itt az vagy akit alakítasz ha te egy cigányt alakítasz akkor cigány vagy ennyi persze ez az RP lényege, de azért hűnek kell lennie egy-egy szerepkörhöz. RP szabályai ugyanúgy működnek mint itt a SA-MP-ban szinte minden megegyezik RP végülis miért lenne máshogy szinte mindenhol ezek úgymond az \"alapszabályok\" na jó ez nem teljesen igaz, de na értitek mire gondolok. A szerver és a mod egyáltalán nem kihalt. Esténként hétvégén általában 100-120 játékos van fent hétköznap este fele meg általában 70-90 között szokott lenni a játékosszám, tehát nem lesz olyan, hogy ne találkozz valakivel. Ha szereted az RP-t és a Sci-Fi-t akkor itt a helyed szerintem mivel hatalmas szabadságot kap mindenki.


Battle Event: Operation \"Royal Flush\" /2015.05.31 19:00UTC, 21:00CET/:



\"ImPZtja2Pho.jpg\"
 

\"ShFjTnYI3FY.jpg\"
 

\"45NSdjkFM6Y.jpg\"
 

\"001.jpg\"
 

\"002.jpg\"
 

\"003.jpg\"
 

\"007.jpg\"
 

\"5VGsQCe.png\"
 

\"jOJbOem.jpg\"
 

\"wB21raH.jpg\"
 

Videó(Liberty oldalról filmezve):

 

Videó(Galliai oldalról filmezve):

 

Album a képekhez amelyeket én készítettem.


Pár kép és videó, amely a Discovery Freelancer modban készült:

\"Dyk5MvA.png\"
\"QNf6bPX.png\"
\"ZnkFPd4.png\"
\"VxRRki9.png\"
\"eghJ3zD.png\"
\"U1IXkpp.jpg\"
\"OXvUgJc.jpg\"
\"J20psAX.jpg\"
\"BTVZK4N.jpg\"
www.youtu.be/km6GchOCpSM


Pár videó(Freelancer előtörténet, Mod bemutató, Liberty-Rheinland csata):
 


 

- Freelancer Intro(előtörténet)
 
 

 

- Discovery Freelancer 4.85 Reunion(ajánlott a megnézése ha még nem döntötted el kipróbálod - FIGYELEM! Régi verzió.)
 
 

 

- Discovery Freelancer 4.86 The Exiles(ajánlott a megnézése ha még nem döntötted el kipróbálod - FIGYELEM! Régi verzió.)
 
 

 

- Discovery Freelancer Texas-i Csata Rheinland kontra Liberty
 



Hasznos linkek:
 

www.discoverygc.com - A mod és a szerver hivatalos weboldala

http://discoverygc.com/wiki - A mod és a szerver hivatalos Wiki-je
http://discoverygc.com/forums/showthread.php?tid=126999 - Segítség a mod telepítéséhez(KÖTELEZŐ!)
http://discoverygc.com/forums/serverinterface.php?action=players_online - Itt láthatod a játékosokat akik most a szerveren jelen vannak
http://discoverygc.com/forums/showthread.php?tid=2334&pid=43792#pid43792 - Szerver szabályzata(nem hiszem, hogy lekéne fordítanom, de ha valaki nemért valamit írjon és segítek)
 



Érdekességek:
 

https://sketchfab.com/models/d03aeebd470b4efab14e415daa1c2dde - A Szíriusz Szektor 3D-s térképe Nebulákkal

http://discoverygc.com/wiki/images/b/bb/Discoverymap.jpg - A Szíriusz Szektor 2D-s térképe jelmagyarázattal és nebulákkal
 
 


Ami szükséges a modhoz és ahoz, hogy a szerveren játszhass:
 

Szükség van maga a Freelancer alapjátékra, amelyet bárhonnan letölthettek, majd szükség van maga a modra amiről linket és használati utasítást(!) a \"Hasznos linkek\" résznél találtok. Illetve nem olyan fontos, de némi angoltudásod legyen, mert ha nem akarsz senkivel sem beszélni még az elején menni fog kereskedéshez nem mindig kell csak ha kalóz megállít titeket, de amint egyre jobban belejöttök a játékba annál jobban kelleni fog az alapfokú angol tudás. Nagyon jól tudjuk, hogy a szerveren nagyon sok az olyan aki nem tud perfektül angolul ezért a kisebb nyelvtani hibákat elnézik, de ha nagy orbitális baromságokért már szólnak. Még valami amit nem említettem lehetsz akár kereskedő, bányász, katona, kalóz, törvényen kívüli legyél bármi mi várunk téged szeretettel.
 


Magyar közösség:
 


Skypeon van egy csoportunk ott szoktunk írosgálni. Nagyon összetartó egy közösség vagyunk ha valakinek segítség kell mindig van olyan aki tud neki. Ha esetleg megtetszett a játék és ki is próbálnád nyugodtan vegyél fel Skype-on és behívlak abba a bizonyos csoportba. És természetesen minden kezdő játékost a saját vagyonomból indítok útra csak azért, hogy megjőjön a kedvetek és legyen némi pénzetek.

Skype: edin.bourgh

 




Alapvető információk:



Páncélzat:

\"Equipicon_au1.jpg\"




A páncélzat arra szolgál a játékban, hogy megnöveljük vele a hajónk burkolatpontjainak számát. Minden páncélzat rendelkezik egy adott szorzóval ezek a szorzók azt jelölik, hogy mennyire lesz nagyobb a burkolatpontunk. Három nagy páncélzat típus van.

Általános páncélzat ennek a páncélzatnak 8 besorolt osztályzata van. Ezek az osztályok besorolásait római számmal szoktuk jelölni, tehát I-VIII-ig terjednek. A szorzók itt 1,4 és 2,5 között mozognak és 2 egység és 20 egység között foglalnak helyet a raktérben.. Árkategóriában 255,000$ és 15,250,000$ között mozog. Javasolt használatuk kishajókon, de bármilyen hajóra fellehet szerezni. Játékban AU? rövidítést használjuk például nekem van egy AUII-es vagy AU2-es páncélom, mind a kettő azt jelenti. Általában mindenhol előfordul belőle.


Nehézpáncélzat, ennek a páncélzatnak hivatalosan 4 besorolt osztályzata van, tehát I-IV-ig terjednek. A szorzók 2,25-től egészen 3-ig terjednek és 60 egységtől 170 egységig foglalnak helyet a raktérben. Kizárólag teherhajón és afölötti osztályokon szokták alkalmazni ezeket a páncélzatokat. Árkategóriában 3,000,000$-tól 48,000,000$-ig tartanak. Játékban HAU? rövidítést használjuk például nekem van egy HAUIV-es vagy HAU4-es páncélom, mind a kettő ugyanazt jelenti.Általában hajógyárakban és kisebb/nagyobb lakott bolygókon és állomásokon vásárolhatóak meg.


Kapitális páncélzat, ez a páncélzati ág a nehézpáncélzat továbbfolytatott ága, amelyet kizárólag teherhajókon és afölötti hajóosztályokon alkalmaznak. Négy besorolása van V-VIII-ig terjednek ezek. A szorzók 3,3-tól egészen 4-ig tartanak és 190 egységtől 300 egységig foglalnak helyet a raktérben. Ez a páncélzat kötelező minden cirkáló és afölötti hajóosztály esetében. Árkategóriában 88,000,000$-tól 895,000,000$-ig terjednek. Általában hajógyárakban vásárolhatóak meg.






Álcázó berendezés

\"Equipicon_armor.jpg\"




A berendezés egy EM típusú energiamezőt von a hajó köré, amely így láthatatlan lesz a szenzorok számára. Ez a berendezésremek eszköz olyan pilóták és kapitányok számára akik hajójukat a \"Hit n\' Run\" taktika alapján használják, ám előszeretettel alkalmazzák a házak katonaságai felderítő akcióokhoz illetve a kalózok is egyre szívesebben használják szerte a szektorban. Amíg ez az EM alapú mező aktívan borítja a hajótestet addig a fegyverek és a pajzsok inaktívak illetve, ha egy hajó megközelít(4km-en belül lesz) egy álcázott hajót akkor egy érdekes zúgást hallhatunk 3-4 másodpercenként. Az álcázó berendezések egy speciális elemmel működnek, amely egy bizonyos egységnyi helyet foglalnak a raktérben és igen olcsón beszerezhetők hiszen egy darab 25$. Bizonyos házakban ha nem egy katonai jármű használja a berendezést engedély szükséges a használatához. Három különböző fajta álcázót különböztetünk meg.

Könnyű álcázó berendezés, ezt kizárólag kisebb hajókon lehet látni mivel alacsony az energia és a raktérigénye és kis felületet képes csak maszkolni. Az EM mező generálásának ideje három másodperc. Maximum egy 120-as rakterű hajóra szerelhető fel és 25 egységnyi helyet foglal a rakterünkben. Árkategóriában 100,000,000$-tól 180,000,000$-ig terjed. Az elemek segítségével körülbelül 40 másodpercen át tud álcázva maradni a hajó. Kizárólag játékosok által épített bázisokon elérhető és ott is ritka.


Mk2-es álcázó berendezés, ezt szintén csak egy megadott hajóosztályokon lehet alkalmazni mégpedig a teherhajókon, kisebb transzportokon és cirkálókon. Közepes nagyságú felületet képes maszkolni így nagyobb energiaigénye van. Az EM mező generálásnak ideje 20 másodperc. Maximum egy 900-as rakterű hajóra szerelhető fel és 200 egységnyi helyet foglal a rakterünkből. Árkategóriában körülbelül 260,000,000$-tól 340,000,000$-ig terjed. Kizárólag játékosok által épített bázisokon elérhető és ott is ritka.


Mk2 Általános(Mk2 Advanced) álcázó berendezés, kizárólag csatacirkálón és afölötti hajóosztályon használható. Nagy méretű felületet képes maszkolni így hatalmas energiaigénye van, annyi, hogy azt csak egy nagy energiamag képes ellátni. Az EM mező generálásának ideje 60 másodperc. Rakterünkből 450 egységnyi helyet foglal. Az elemek segítségével 15 percen át képes álcázni a hajót. Árkategóriában körülbelül 380,000,000$-tól 500,000,000$-ig terjed. Kizárólag játékosok által épített bázisokon elérhető és ott is ritka.






Countermeasure Dropper

\"Equipicon_cmdropper.jpg\"




Szinte nincs olyan hajó a játékban, amely ne használna valamilyen hőkövető/energiajelkövető technológiájú rakétát. Ezért fejlesztették ki ezt a remek berendezést, amely egy megadott hatótávon és megadott hatékonysággal semlegesíti a rakétát, eltereli. Hatótávolságuk 400 métertől 1500 méterig tartanak, míg hatékonyságuk 50%-tól 85%-ig tartanak. Hatféle C. Dropper van, de ebből egy darabot a Slomon K\'Hara Birodalom használ. Ezek a C. Dropper-ek egy speciális úgynevezett Countermeasure Flare-t dob ki a hajtóművünk alól, amely rövid élettartamú, de egy speciális energia és hőkibocsátója van, amely megzavarja a rakétát és eltereli egy másik célpontra vagy rögtön felrobbantja. Szinte bárhol beszerezhető.





Cirkáló kiiktató

\"Equipicon_missilelauncher.jpg\"




A cirkáló kiiktató(Cruise Disruptor) egy kis EMP robbanófejjel felszerelt rakéta, amely azt a célt szolgálja, hogy az adott hajó a már feltöltött hajtóművet,(ezt hívjuk cirkáló mód) semlegesítse. Amikor eléri ez a robbanófej a hajót egy adott hatósugárban energiakiesést okoz a hajónak/hajóknak így a hajtóművük lekapcsol és visszakapcsol impulzus módba. Visszakapcsolást követően rögtön 5 másodpercen át az energiahiány miatt nem lehet cirkálómódba kapcsolni. Hét féle ilyen berendezés van ebből kettőt a Slomon K\'Hara Birodalom használ. Minden berendezésnek megvan a maga hátránya és előnye. A legkisebbnek a robbanási hatósugara 50 méter, míg a legnagyobbnak 550 méter. Szinte bárhol beszerezhetőek.





ID és IFF



Kezdjük az ID-vel. Mi is az az ID? ID azt jelenti Identification Card magyarán személyigazolvány. A játékban minden játékos rendelkezik elsőnek alapból egy általános Freelancer ID-vel a Freelancer magyarán Szabadúszó senem szervezet vagy cég. Inkább egy kis csoport azon emberek csoportja akik függetlenek a házaktól stb. Minden ID-nek megvannak a szabályai, amit a játékban úgy tudunk megnézni, hogy megnyomjuk az F7 gombot alul bal-közép tájt vannak kis ikonok ott láthatjuk mivan felszerelve a hajónkra. Az utolsó előtti kis ikonra rámegyünk ott láthatjuk milyen szkenner van a hajónkon a Nanobot és Shieldbattery-k számát is láthatjuk és találunk majd egy olyat, hogy Freelancer ID vagy éppen, amilyen van. Rákattintunk és jobboldalt kiírja mit csinálhat, milyen hajót vezethet és egyebek, de megtalálhatunk itt(http://discoverygc.com/wiki/IDs) minden ID-t.

Térjünk át az IFF, ez azt jelenti, hogy \"Identification Friend or Foe\", magyarán barát-e vagy ellenség. Illetve itt láthatjuk, hogy melyik játékos melyik céghez, házhoz, csoporthoz tartozik. Nyílván ha egy Rheinland Military ID-t hordozó ember rohangál nála ezt kell látnunk a neve előtt \"Military\". Igen az IFF a nevünk előtt jelenik meg, mi nem látjuk, de mások így látják most mondok egy saját példát \"Military - RNC-Lipcse\", de ha a Liberty Navy ID-vel rohangál akkor általában ezt látjuk \"Navy - LNS-Illinois\".


Figyelem! Sose szállj fel úgy, hogy nincs nálad ID!






Ugrómodul

\"Equipicon_armor.jpg\"




Az ugrómodul(Jump Drive) arra szolgál, hogy a hajónkkal rövid időn belül hatalmas távolságokat tegyünk meg. Minden ugráshoz egy előre kiszámított koordináta szükséges. Ezeket a koordinátákat speciális hajókkal számoljak amiken megtalálható a Hyperűr Szkenner nevű berendezés. Egy koordináta 25 karakterből áll itt egy példa ez a Texasi rendszerbeli Beaumont bázis 25km-es körzete 68016455-776FC693-C9E56BA4-D5FE5E76-78F75AA6-20AF436C-33657074. Szükséges a modulhoz üzemanyag 4 féle üzemanyag az amit feltud használni mindegyikből egy adott mennyiség kell az ugráshoz. Az ugrás első lépése, hogy megadjuk a koordinátákat /setcoords 68016455-776FC693-C9E56BA4-D5FE5E76-78F75AA6-20AF436C-33657074, majd ha ezzel készen vagyunk kezdetét veheti az ugrási szekvencia indítása, amelyet a /charge paranccsal indíthatunk el. Amikor ezt beírtuk egy hang figyelmeztet minket a következő képpen \"Jump Drive charging\". Egyidejűleg ezzel a hanggal elindul az ugrási szekvencia amit a /stop paranccsal szakíthatunk meg. Amikor az ugrási szekvencia kész rövid időnk áll rendelkezésre, hogy ugorjunk mivel az üzemanyagunk folyamatosan fogy. Az ugráshoz a /jump parancs szükséges ekkor az ugrási szekvencia a végső stádiumba lép és feltölti magát teljesen majd nyit egy Hyper-tér \"ablakot\" és elugrik az adott koordinátákra az ugrás ha 1 másodpercet vesz igénybe. Ugrás után a pajzsunk lekapcsol. Háromfajta ugrómodul van. MkII, MKIII és MKIV az utóbbi alkalmas csak arra, hogy egyszerre tudja magával vinni a 300 méteres körzetében lévő hajókat.



RNC-Lipcse az ugrási szekvencia utolsó fázisában

\"BZi49ir.png\"






Dokkoló modul

\"Equipicon_radarjammer.jpg\"




Alapvető eszköz minden hajón. Ennek a berendezés segítségével láthatjuk a hajókat és tudjuk őket szkennelni, hogy mit szállítanak és milyen fegyver van felszerelve a hajóra illetve azt is megtudhatjuk milyen hajóval állunk is szemben. Összesen 9 fajta szkennert ismerünk ebből egy darabot az A.D.M.I.N.S. frakció használ(Adminisztrátorok azért frakció, mert szerepjáték szinten ők egy ősi Istni faj így interrakcióba is léphetünk velük) és kettő olyan szkenner, ami nagyon ritka már nem is vásárolható meg, de ezek kémkedésre vannak. A további 6 szkennerből is van sok fajta, van olyan, amely hajók észlelésére lett kifejlesztve és van olyan, ami a raktér szkennelésre és van egy külön a kapitális osztály számára, amely mind a raktér szkennelésre és hajók észlelésére a legalkalmasabb mivel hatalmas a hatósugaruk a szkennert \"Battleship Scanner\"-nek/nak hívjuk(Scan range:15,000m, Cargo Scan Range 6,000m) beszerezhető játékosoktól. A többi hatósugara(normál) 7,500 métertől 15,000 méterig tart míg a raktér szkennelési hatósugár 2,000 métertől 7,500 méterig tart. Árkategóriában az alap 5 szkenner 500$-tól 274,500$-ig tart.





Pajzs

\"Equipicon_shieldgen.jpg\"




A pajzs védi a hajónk burkolatát és az eszközöket(fegyverek, ágyuk) illetve bizonyos ütközések során is véd fizikai objektummal azonban a sugárzás ellen egyáltalán nem véd. A pajzs nem buborék formájában található meg a hajónk körül, hanem szorosan hozzásimul a hajótesthez. Ha a pajzsot \"lelőtték\" a hajónkról van egy bizonyos regenerálódási idő ilyenkor nem tölti újra a pajzsot hanem egy bizonyos százalékig. A pajzsgenerátort képesek vagyunk újratölteni egy speciális elemmel, melynek neve \"Shield Battery\". Amikor egy ilyen elemet elhasználunk a pajzsunk újra 100%-on üzemel, de(!) mivel egy darab elem nem képes visszatölteni a teljes pajzsot ezért több használódik el, de ez függ a pajzstól is, hogy mekkora a kapacitása. Vegyünk egy csatahajó pajzsot. A csatahajó pajzsának 460,000 kapacitása míg egy kis vadásznak lehet akár 600 is ugye látszik a különbség. Ahoz, hogy ezt a nagy kapacitású pajzsot újratöltsük a csatahajókat típustól függően 1400-2200 \"Shield Battery\"-vel lehet feltölteni míg egy kis vadászt 30-40 elemmel lehet csak feltölteni, de ez bőven elég a töltésre így akár 3x-4x fellehet tölteni. Vegyünk egy konkrétabb példát mennyi is fogy az elemből. Vegyük a \"Rheinland \"Bismarck\"-Osztályú Csatahajó\"-t 2000 \"Shield Battery\" fér fel rá, ha a pajzs teljesen megszűnik annak azonnali regenerálásához körülbelül 1200-1400 \"Shield Battery\" szükséges így csak egyszer és egy félszer tölthetjük fel a pajzsunkat, de ez pótolja az, hogy nem képes minden vacak lövedék kárt okozni a pajzsban. Kicsit áttérve a hajótestre a hajótestünket is szintén így javíthatjuk csak itt \"Nanobot\"-okat alkalmazunk, de ugyanezen az alapon működnek.

Három féle nagy fajta pajzstípust ismerünk Positron, Graviton és a Molecular. Minden pajzstípusnak megvan az előnye és a hátránya a Positron inkább a tachyon és a neutron fegyvertípus ellen véd és a laser és a photon típus ellen gyengébb a védelme. A Graviton a photon és a laser típus ellen véd jól és a plasma, particle típus ellen kevésbé. A Molecular a plasma és particle típus ellen véd jól és a tachyon, neutron típus ellen kevésbé.






Szerver parancsok




/pimpship -Csak bizonyos hajógyárakban tudod alkalmazni. Szerkeszteni lehet vele a hajódon lévő helyzetjelző fényeket.


/showsetup -Megmutatja a hajódon a jelenleg fentlévő fényeket. \"Hard Point ID | Hard Point Név : Jelenlegi fény neve\"


példa: 01 | HpHeadLight01 : LargeWhiteSpecial


/showitems -Megmutatja az elérhető fényeket, amelyeket felszerelhetsz.


/setitems <hardpoint ID> <new item ID> -Ezzel változtatod meg a fényeket.


példa:/setitems 01 03 tehát most az első fényt megváltoztattad egy LargeOrangeStrobe nevű fényre


/buynow -Ezzel mented és vásárlod meg a változtatásokat. A vásárlas 1,000,000$-ba kerül.


Parancs beírása után várj(!) 10 másodpercet, hogy kidobjon a szerver.


/help -Összes parancs kilistázása.


/restart <beállítás> -Ezzel a paranccsal restartolod a karaktered egy másik házhoz/céghez/csoporthoz.


példa:/restart rhmilitary tehát Rheinland Military tag leszel.


/showrestarts -Itt tudod megnézni hova restartolhatsz. Az itt látott kifejezéseket a fentebb látható példa alapján írhatod be.


/renameme <új név> -Ezzel változtatod meg a karaktered nevét és 2,000,000$-ba kerül a használata.


Csak bizonyos időközönkét használható.


/set movecharcode <kód> -Ezzel a karakterre helyezel egy kódot, amivel másik felhasználófiókra lehet mozgatni.


A kód csak egyszer felhasználható.


/movechar <karakter név> <karakter kód> -Ezzel a paranccsal tudod mozgatni az adott karakter másik felhasználófiókra.


A parancs 2,000,000$-ba kerül.


/stuck -Arra való, hogyha beragadtál valahova beírod és arrébb dobja a hajódat a játék 10 méterrel.


/droprep -Csökkenti a viszonyod 0.59-re a legbarátságosabb frakcióval(F8-ban találod az ellenségeket


és barátokat illetve személyes statisztikád)


/autobuy <paraméter> <on/off> Beállíthatod, hogy dokkoláskor miből vásároljon autmomatikusan a játék neked.


Opciók a <paraméter>-re


info -megmutatja a jelenlegi autobuy beállításaidat


missiles -rakéták automatikus újratöltése


torps -torpedók automatikus újratöltése


mines -aknák automatikus újratöltése


cd- cruise disruptor automatikus újratöltése


cm -countermease dropper automatikus újratöltése

« Utoljára szerkesztve: 2015. Augusztus 05. - 18:57:29 írta Hörry »

Nem elérhető Sentor

  • 227
  • Cappsy védence :D
    • Profil megtekintése
0
Lényegében egy \"Battlestar Galactika\", csak régebb és jobb köntösben :D Engem érdekelne  :thumbsup: Vicc nélkül.

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
0
Hát azért sok a különbség nagyon-nagyon sok, de vegyél fel engem skypeon itt nehéz lenne leírnom. Egyszerübb ha skypeon írom az üzenetek és nem pedig itt PM formájában. És nagyon örülök, hogy valakinek bejön :)

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( [time]2015. Május 04. 17:12:09[/time] )

U.I.:Vannak új képek amiket én fotóztam használok egy modot/addont amivel kicsit szebb lesz a játék grafikája majd küldök képeket. Mellegles maga a Discovery modban rengeteg újdonság van ami az alap játékban nem volt megtalálható. A mod mellesleg közel 7-8 éve fut és eddig töretlen sikerrel. :)

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( [time]2015. Május 04. 17:15:25[/time] )

Még egy U.I. :)
A Gallia részt frissíteni fogom mivel körbekérdezősködtem és nagynehezen kiderült mi az eredetük lefogom írni és átírom a mod történetét napjainkig, mert kicsit belekevertem az alapjáték történetét is végülis ez a mod annak a folytatása.

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( 2015. Május 04. - 17:20:57 )

Új szavazás hozzáadva.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Május 04. - 17:20:57 írta Hörry »

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
0
\"Érdekességek\" rész bekerült a főposzt aljába a \"Hasznos linkek\" alá, ahol megtalálható ott a 3D-s és a 2D-s térkép is.
A témát pár napon belül több információval és adattal fogom kiegészíteni.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Május 29. - 11:49:04 írta Hörry »

Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #4 Dátum: 2015. Június 03. - 19:33:33 »
0
Sziasztok!
Gondolom figyelmeztetek mindenkit, hogy elég kezdő vagyok a témában (szóval elég nagy rá az esély, hogy baromságokat írok :D ).
A Discovery 4.88.1-es verziójáról lenne szó. Nagyon tetszik a játék meg minden, de még mindig nem jöttem rá, hogy bírnék haverommal multiba játszani :|
Azt szeretnénk, hogy csak ketten legyünk... gondolom akkor saját szerver kell.
A sima játékkal bírtunk multiba játszani (hamachi), de gondolom itt nem ilyen egyszerű a dolog.
Hamachival itt is megoldható? - Csak mert ha a \"Discovery Freelancer Server\" ikonra megyünk, akkor nem indul el.

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #5 Dátum: 2015. Június 03. - 19:55:23 »
0
IPv6 legyen kikapcsolva és a port tartományát állítsd 2302-2304-re majd amikor elinditod a Launchert akkor az Optional Arguments-be beírjátok ezt -sIPCÍMED:2302-4
Tehát példa:
-s192.1.1.1:2302
-s192.1.1.1:2303
-s192.1.1.1:2304
De ha azon múlik és ne kellesen babrálnotok adok IP címet amit ha beírtok meglesz minden. A szerver úgy van \"konfigurálva\"(kicsit erős szó), hogy bármit lehessen venni. Természetesen Adminisztrátori rangot kaptok és ha gondoljátok felmegyek és elmondom mik az admin parancsok. Ez egy saját szerver ha kell egész nap fut és így egyszerübb mint, hogy ti babráljatok mivel nem egyszerű.  Ha esetleg ez az utóbbi megoldás nektek jó akkor itt leírom és akkor majd más is tud csatlakozni.

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( [time]2015. Június 03. 19:56:21[/time] )

E:
Hamarosan rakok ki képeket és videókat a 05.31. Liberty kontra Galliai csatáról. Annyit elárulok, hogy Liberty nyert. Egy pár percet kérek és hamarosan meg is tekinthetitek.

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( [time]2015. Június 03. 20:10:13[/time] )

Figyelem! Kitettem a csata képeit és a két videót. Élvezzétek.

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( 2015. Június 05. - 19:48:06 )

Elindítottunk egy szervert amit próbálunk egész nap futtatni ez mindig sikerül az alkalmak nagy részében.
Így tudtok felcsatlakozni a szerverre.
 
\"YstJEMX.png\"
 
Láthatják, hogy ez a sor \"-s94.21.191.47:2302 -s94.21.191.47:2304 -s94.21.191.47:2303\" kivan jelölve nektek ugye ott nincs semmi ezért a következőt illesszétek be oda:
 
-s94.21.191.47:2302 -s94.21.191.47:2304 -s94.21.191.47:2303

 
Ha ez megvan elindítjátok a játékot és felcsatlakoztok.
|Hungarian Discovery Freelancer|
Várunk titeket szeretettel. És természetesen minden játékos adminisztrátori rangot kap fent, hogy bármit tudjon magánnak addolni. Remek kikapcsolódás és szórakozás barátokkal.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Június 05. - 19:48:07 írta Hörry »

Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #6 Dátum: 2015. Június 12. - 12:47:10 »
0
Nem rég kezdtem el játszani a Discovery moddal, és lenne egy kérdésem.
Jelenleg liberty police tagja vagyok, de én zónázó szeretnék lenni. Mit tegyek hogy zónázó legyek?
Barátságukat már megvettem. Küldizni nem tudok nekik, mert amiket néztem zoners bázisokat, azokon a Bounty Hunterseknek lehetett küldit csinálni.

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #7 Dátum: 2015. Június 13. - 21:50:54 »
0
Csinálsz egy új karaktert beírod, hogy
 
/restart fcZonerCo

 
Várj 10 másodpercet kidob a szerver visszamész és Zoner(zónázó vagy)
De figyelj oda és olvasd el az Zoner ID-nek mit szabad és mit nem mivel harapnak érte ha megszeged.

Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #8 Dátum: 2015. Június 14. - 20:03:46 »
0
Köszönöm, de más megoldás nincs?
Ugyanis már 60-as szinten vagyok és nem szeretném újra kezdeni. Tehát a zónázók kilőve... én egy olyan frakció tagja szeretnék lenni, akik szabadon mehetnek a rendszerek között (tehát most Liberty Police-ként megszólnának ha Bretoniaban repülgetnék).
Igazából a rosszak oldalára akarok állni, nem a kalózokhoz, hanem pl. Wild, The Order. Mivel most Liberty Police vagyok, így elég nehéz kivitelezni amit szeretnék, de remélem meglehet oldani valahogy.

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #9 Dátum: 2015. Június 15. - 00:28:16 »
0
Pénzt tudsz mozgatni a karaktereid között vagy tudsz küldeni másnak is.
 
/givecash karakternév összeg

 
Írok egy példát a sajátommal.
 
/givecash LNS-Illinois 5000000

 
Minimum 100,000 Szíriusz Kreditet lehet küldeni.
A Wild-hez csatlakozni nem tudsz mivel zárt frakció, de ott van a Nomád, Corsair, Outcast(Na ezzel mehetsz tényleg bárhová) és az Order. Én sőeciel sosem szerettem az illegális frakciókat kivéve az Order-t, de ha már itt járunk én Rheinlandi párti vagyok meg Liberty nálam ez a kettő ami bejön. De am ha csak Freelancer-ként restartolsz egyet az is jó azzal is mehetsz bárhová.
Amúgy szerveren így nézed meg a restartokat:
 
/showrestarts

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #10 Dátum: 2015. Június 21. - 19:44:33 »
0
Aki esetleg kicsit belemerült a játékba, mert biztos van ilyen vagy olyan aki játszik vele. Úgy döntöttem megválok az egyik jól felszerelt csathajómtól. Található rajta álcázó berendezés és CAU 6-os páncélzat és persze fegyverzet.
http://discoverygc.com/forums/showthread.php?tid=130838   
http://discoverygc.com/forums/showthread.php?tid=130837&pid=1684323#pid1684323
http://discoverygc.com/forums/showthread.php?tid=130836
Új szavazás hozzáadva!
« Utoljára szerkesztve: 2015. Június 21. - 19:50:52 írta Hörry »

Nem elérhető Szilard

  • Adminisztrátor
  • 1832
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #11 Dátum: 2015. Július 25. - 13:21:27 »
0
[admin]Kérésre megnyitva.[/admin]

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #12 Dátum: 2015. Július 25. - 13:25:47 »
0
A témát hamarosan bővíteni fogom több alapvető és érdekes tartalommal érdemes figyelni a későbbi délutáni órákban.

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( 2015. Július 25. - 18:30:54 )

Főposzt frissítve a főposzt legalján találjátok az alapvető információkat amiket nemárt tudni.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Július 25. - 18:30:54 írta Hörry »

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #13 Dátum: 2015. Augusztus 05. - 19:01:02 »
+1
Nos mivel lehetőséget kaptunk egy szerver létrehozására, amit Legend és Szilárd(köszönjük) fog majd nekünk biztosítani, ha minden jól megy. A következő a kérdés azok felé, akik csak azért nem játszanak, mert angolul kell beszélni és akik amúgy is játszanak már a játékkal.
Kérdésünk, tehát RP vagy FUN szerver legyen?
Kérem azokat az embereket, akiket halványan is érdekel innen a samp-fórumról a szerver az szavazzon az oldal tetején.
E:
Természetesen ha FUN szerver lesz nem lesz megtiltva az RP. :)
Az RP itt kicsit máshogy néz ki tehát nincs olyan, hogy /me /do vagy például, hogy szabályokból is mondjak valamit például PG(PowerGaming).
« Utoljára szerkesztve: 2015. Augusztus 05. - 19:50:54 írta Hörry »

Nem elérhető JamesA

  • 350
    • Profil megtekintése
Discovery Freelancer 4.88.1 - részletes ismertető[ELSŐ MAGYAR SZERVER-SZAVAZÁS]
« Válasz #14 Dátum: 2015. Augusztus 05. - 20:07:27 »
+1
Üdv!
Én az Rp-re szavaztam. Engem végképp meggyőzött, hogy itt az RP-t nem GTA RP-ben kell kigondolni, hanem tényleg teljesen másfajta az egész. Írta Hörry is, hogy itt nincsen se /me, se /do, még csak nagyon PG-ni sem lehet, SK is kizárva, de őszintén megvallva egyáltalán nem ez az ami lényeges. Legalábbis szerintem nem.
A Freelancerben olyan lehetőségek vannak, ami nálam magasan viszi a pálmát, ráadásul a nyálam csordulna (és szerintem még jópár emberé is), ha ezt az RP keretei között tehetnénk meg. Konkrétan igazából csak egy nagyon apró listát csinálok:
-Minden nemzetnek van vezetője. Igen, ez a vezető (vagy \"ezek a vezetők\", hiszen ki tudja, akár demokrácia is lehet) nem azért felel, hogy \"csak\" 1 embert alakítson. Itt a nemzetek között háborúktól kezdve, kereskedelmi embargókon át minden lehet. Lelőtt egy Libertys egy Rheinlandos kereskedőt? Akkor jön az vezető, letagadja, hogy amúgy a kereskedő illegális árut szállított be és kezdetben kitiltja a Libertys kereskedőket. Erre a Liberty hadat üzen. Itt tényleges háború van és 1-1 háborúnak tényleges súlya és következményei vannak. Nem a GTA-s nagyongagyi maffia RP, ahol egymásnak megy a két család és arról szól, hogy leölik egymást, cél és ok nélkül, hanem itt nem hogy bolygókat, egész rendszereket lehet elveszíteni. A kereskedők rémálma, amikor van egy út 2 távoli rendszer között, ami rengeteget fizet és megszűnik, mert ahonnan szállítják, vagy ahova szállítják már az ellenség kezébe került és ha csak beteszi a lábát szétlövik. Az adott nemzet vezetői egy eRepublik/Klánháború/Travian hármasban RP-nek. Ők gondoskodnak a stratégiáról, a gazdaságról és akár a másik nemzet eltiprásáról is.
Na de jogosan merülne fel a kérdés: Van 4 nemzet, lesz kb 4 vezetője az egésznek, ők majd nagyon élvezik. De a maradék játékosok mit csinálnak?
Saját kérdésemre kérdéssel válaszolok: ki vívja a háborút? A katonaság emberei. Alapból a játékban iszonyatosan sok frakció van (Raynor egyszer összegyűjtötte a listát... Az 50. sor után még görgettem lejjebb), ebből az egyik a katonaság. Minden nemzetnek van sajátja. Mennyiségben iszonyatosan sok feladatot lát el: Minden határt ők őriznek és vizsgálják a bejövő hajókat illegális dolgok után kutatva. Ezt nem csak RP-ből lehet, hanem tényleg van rá lehetőség, hogy leszkenneljenek egy hajót. Továbbá, mint írtam, a háborúkat ők vívják.
Rendőrség: első Freelanceres halálomat úgy sikerült elérnem, hogy az egyik bolygóra illegális árut csempésztem. (Konkrétumokat már nem tudok, sajnos, de nagyon izgalmas volt.) A csempészést nem a határokon keresztül végeztem, így nyilván nem a katonaság, hanem a rendőrség kapott el a 3. vagy 4. kör után, hogy ők akkor most leszkennelnék a rakományomat. Természetesen azonnal kiszúrták az illegális árut ezért tüzet nyitottam és utána pedig kénytelen voltam megtanulni, hogy a rendőrséggel nem b.szakszunk, mert bedarálnak megint :D Szóval igen, a rendőrök dolga belföldön leszkennelni a járműveket illegális áru után kutatva, illetve a kalózok és a csempészek elfogása.
Cégek: Hörrytől tudtam meg (ahogy még sok dolgot), hogy vannak cégek. \"Táplálják az államot, támogatják a rendvédelmet, hajókat fejlesztenek és építenek.\" Hozzájuk azoknak érdemes csatlakozni, akik egyszerűbb módon akarnak meggazdagodni: kereskedők, bányászok, sőt vadászpilóták, akik a cégek konvojait védik részesedésért cserébe.
Következő kérdés: Na jó, de engem a veszély érdekel és a lehető leggyorsabb meggazdagodás, nem feltétlen legális úton.
A játék erre az útra sem egy megoldást kínál.
Értelemszerűen a csempészek: akik elég ügyesek (és nem annyira szerencsétlenek, mint én voltam ^^) azoknak ez egy rendkívül kifizetődő munkalehetőség. A játékban rengeteg dolgot lehet csempészni, kezdve a Cardminetól át a gaiai vadállatokon keresztül a gépek különböző alkatrészeiig. Komolyan mondom, kifizetődő volt, amíg le nem lőttek  ::|
Kalózok: Szerintem elég egyértelmű. A kereskedőhajókat sarcolják... vagy lövik szét zsákmány reményében. Emlékeim szerint Raynorral mentem egy kört. (Így lett meg a 2. Freelanceres halálom... :D )
Terroristák: Azok az elvadultak, akik csak lövöldözni szeretnék és a pénz kevésbé számít, szívesebben állnak terroristának és támadnak meg mindent ami mozog. Személy szerint nekem nagyon tetszik a harcrendszer. Egyszerű, de gyakran kell World of Warplanest megszégyenítő manővereket bemutatni benne.
Szóval ezeket is lehetne csinálni RP szerver keretein belül (komolyan, több mint 50 frakció van az egészben, ha valaki itt unatkozni tudna...) . Valamilyen szinten a FUN szerveren is, nem tagadom, de így szerintem sokkal izgalmasabb.
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy aki ismeri az eRepublikot és szereti, annak muszáj kipróbálnia. Teljesen ugyanaz , csak az űrbe ültetve: a stratégia, politika, RP, és menedzsment keveréke az egész (illetve lesz, ha az RP győz). Tényleg zseniális.

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal