Szerző Téma: A fény az alagút végén - egy új RPG szerver  (Megtekintve 1455 alkalommal)

Nem elérhető Awide

A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Dátum: 2015. Július 18. - 00:46:47 »
0
Sziasztok!
Sem a leghíresebb, sem a legaktívabb tagja nem vagyok a fórumnak, talán még néhányan emlékezhetnek a nevemre Rupert szerveréről, még a Maliburól 2013-ban és 2014-ben.  Még anno mérgemben fulladoztam amikor összevesztem velük, és megfogadtam magamnak, hogy egyszer fogok tenni valamit a magyar samp közösségért. Ez nem ma volt, azóta mindent csináltam, de mégsem tudott semmi annyi élvezett nyújtani, mint az az idő amikor ott, azokkal az emberekkel - akikkel sajnos megutálhattuk egymást - együtt játszottunk. A nyári szünetet eddig a mód írásával töltöttem. Néha fárasztó, néha unalmas, de elég egy pillantra rágondolni a célra, és az mindent kárpótol.
Kevesen vagyunk, és szeretnék segítséget kérni. Rengeteget ötletünk van, átbeszéljük a dolgokat. Próbálunk valami olyat összehozni, ami tényleg mindenkinek jó lesz. Szerintem a magyar RP-nek van jövője, mégpedig azért mert semmilyen játékban nem lesz soha annyi lehetőség és újdonság, mint ami ebben a szerepjátékban létezhet. Nem azért hogy paypalon gyűljön a della, se nem azért hogy minden nonost kivágjunk akiből hiányzott a szikra. Az számít, hogy mindenki jól érezze magát.
Ugyebár a staff.. Minőség mennyiség felett. Tíz jó szerepjátékossal többre lehet menni mint száz DM huszárral. Elég csak megváltoztatni a környezetet, és az ember alkalmazkodni fog. Ilyenek vagyunk. Ezt gonoszul ki akarom használni, mert tudom, tapasztaltam, hogy észre fogják venni. Ebben sokkal több van.
Még augusztusban meg szeretnénk nyitni, a nagyobb Lego darabok többnyire készen vannak.
A fórum linkjét is kiteszem, ha értelmét látom. Még nem merem. :D Bocs ha túl nyálas volt. Megérné?

Nem elérhető ZyZu.

  • Globális moderátor
  • 8939
  • my turbo diesel forum
  • Discord: ZyZu.
    • Profil megtekintése
A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Válasz #1 Dátum: 2015. Július 18. - 01:06:38 »
0
Élveztem olvasni ezt a rövid kis mesét amit írtál.. :D Látom van benned egy olyan szikra ami a végső célra akar tégedet vinni! De tényleg?! Örülök, hogy látok még ilyen felhasználókat a fórumon, akik nem akarják semmi pénzért sem feladni azokat az emlékeket, pontosan én is így vagyok ezekkel a dolgokkal. Viszont! Nem szeretnélek elkeseríteni téged ilyen dolgokkal, tudom már sokan megunták ezeket a dumákat, de szerintem nincs már egyáltalán élet a magyar szervereknél, nem érdemes az időt arra pocsékolni, de akkor is, még mindenkiben benne van az a programozási élet és az emlék, hogy régen milyen jó dolgok voltak, de elmúltak. Sokan lassan dolgozzák fel ezeket, bevallom nekem is nehéz lerakni a játékot, annyira megfogott. :)

Nem elérhető anGeL

  • Adminisztrátor
  • 2158
    • Profil megtekintése
A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Válasz #2 Dátum: 2015. Július 18. - 01:36:42 »
0
Nem éri meg a befektetett munka a buta magyar népnek, sajnos. Értékelem a próbálkozásod, de ha van egy kis eszed belegondolsz abba, hogy hány próbálkozás volt már a \"nagy\" változásra, de mindegyik idő előtt, vagy pár héttel, hónappal a nyitás után bezárt vagy becsődölt.  :-\\
Szerintem ne pazarold az idődet erre.

Nem elérhető rowel

  • 599
    • Profil megtekintése
A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Válasz #3 Dátum: 2015. Július 18. - 01:54:59 »
+1
Idézetet írta: anGeL date=1437176202\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"55214\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Nem éri meg a befektetett munka a buta magyar népnek, sajnos. Értékelem a próbálkozásod, de ha van egy kis eszed belegondolsz abba, hogy hány próbálkozás volt már a \"nagy\" változásra, de mindegyik idő előtt, vagy pár héttel, hónappal a nyitás után bezárt vagy becsődölt.  :-\\
Szerintem ne pazarold az idődet erre.
 
ennyi
rengeteg próbálkozás volt már a magyar rp megmentésére, de mindegyik befuccsolt.

A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Válasz #4 Dátum: 2015. Július 18. - 03:11:54 »
0
Hát azért vannak kivételek, van sok magyar RP ahol még most is 25-35 player van nem sok, de el lehet velük lenni.

Nem elérhető anGeL

  • Adminisztrátor
  • 2158
    • Profil megtekintése
A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Válasz #5 Dátum: 2015. Július 18. - 03:19:02 »
0
Mi RP (szerepjáték) szerverről beszélünk. :)

A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Válasz #6 Dátum: 2015. Július 18. - 09:20:43 »
0
Szerintem felesleges, azt kellene összetartani, ami van (lsrp hungary, rcrp (ÖNPROMÓJEEE)). Emlékszem, amikor tavaly hívtál, már akkor is szerettél volna nyitni, csak nem tudom mi történt. Ambiciózus voltál már ott is, van benned pontenciál, viszont szerintem szép szerepet tölthetnél be ezeken a szervereken és bővíthetnéd mindkettőt az ötleteiddel. De ez az én véleményem, ha te úgy gondolod, hogy azt az 50 (kb) rendes magyar RP playert 3 szerverre akarod széthúzni, akkor legyen.
Amúgy meg teljesen egyetértek anGel-lel.

A fény az alagút végén - egy új RPG szerver
« Válasz #7 Dátum: 2015. Július 18. - 23:33:59 »
0
Minek egy 3-4 hónap munkát (Elvégre egy egyedi mód alapkövetelménye véleményem szerint az, hogy nulláról legyen írva.) belefektetni azért, hogy a végeredmény az legyen, hogy 3-5 player játszik átlagban?

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal